A karácsonyfánk egyszerűen meseszép volt: a színes izzók mellett narancs- és citromkarikák, fahéjrudak és papírcsillagok díszítették. Mint díszítés közben kiderült, az alakjuk azért olyan tökéletes, mert egyszerűen ilyen formára metszenek minden fát - Balázs szerint erre is csak az amerikaiak érnek rá. A legtöbben nem élő, hanem műfenyőt állítanak, mert praktikusabb és a hulló tűlevelekkel sem kell bajlódni (nagyon tömöttek a fák, de hamar hullanai kezdenek, mivel messziről hozzák őket).
Nem tudom, hogy meg lehet-e szokni, hogy az ember 20 fokos melegben, ragyogó napsütésben készülődjön az ünnepekre, de mindenesetre annyival könnyebb volt a gyerekekkel, hogy addig kint játszhattak a játszótéren és nem kellett aggódni, hogy megfáznak-e. Az tény, hogy már magából az időjárásból adódóan is több hangsúly van magán az örömön, mint a bekuckózós meghittségen. Ezt az érzésünket a 25-ei karácsonyi mise (anyóskámra való tekintettel kiderítettük, hogy hol van a campuson a katolikus templom - nehezen ment, mert a vallási központban minden felekezet templomát azonnal meg tudták mondani, csak a katolikust nem tudták fejből - itt a katolikusok vannak ugye erős kisebbségben. És egyébként a zsinagógával szemben kaptak helyet.) csak még fokozta: eleve nem nagyon beszélhetünk templomról, inkább művelődési ház lenne a helyes kifejezés - az előtérben újságok és mosdók, játszósarkok és ücsörgőhelyek, na meg üdítő és harapnivaló - és senki nem réved magába, senki nem nézi a földet vagy az eget nagy áhitattal, hanem mosolyognak, beszélgetnek, viccelődnek és látszik, azért jöttek, hogy együtt legyenek és örüljenek. Örüljenek az ünnepnek és egymásnak. Énekelnek, rengeteget énekelnek és a pap megszólít, viccel - egyszóval kommunikál, hat és ad. Piszok módon azon nevettünk, hogy a húsvétot itt biztosan nem ünneplik, mert túl depresszívnek tartják, vagy csak a feltámadásról vesznek tudomást.
 |
| Fiaink a szertartás után |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése