Jónás születésnapja

"happy" birthday

Jónika szerencsére epertortát kért a harmadik születésnapjára, azért örültünk ennek, mert itt éppen eperszezon van, úgyhogy nem volt nehéz minőségi alapanyagot beszerezni. Egész rendes fiaink vannak, Jakab a citrom-, Jónás pedig az epertortájával. Janka azt mondta, ő megmarad a csokis-túrós tortánál - remélem nem kell ezt sosem mondjuk Japánban kiviteleznem.
Egyébként ez az utolsó időszak igencsak nehéz velük, egyrészt mert minden nap visszaszámlálnak, és már most azt latolgatják, hogy melyik autókat tudják hazahozni, és melyiket kell itt hagyni, másrészt pedig azért, mert minden nap szülnek és szoptatnak - és diszkréten fogalmazva is, fél centire sem mozdulnak mellőlem még a mosdóban sem. Egyszóval és őszintén: a rezignált buddhistát is szaladásra ingerelnék.
A szaladásra ingerlést arany Jónikánk a minap be is mutatta: a szomszédéktól kölcsönvett háromkerekű biciklin nekiindult a világnak, hogy ő most hazamegy. Mindig szoktak kint játszani, és mindig megbeszéljük, meddig mennek el, mikor jönnek stb. Jónás azt mondta, elmegy a mosodáig és máris jön vissza - várjuk, várjuk, mikor már gyanús lett a dolog, elindultam megkeresni, és mikor a parkolóba érek, éppen akkor hozza vissza egy apuka, mondván, a főútnál állt a közlekedési lámpánál (képzelem milyen gyorsan kellett tekernie, mert nem kis távolságról van szó!). A nővérem, akivel majdnem egy napon született, ezt a produkciót - ha jól emlékszem - hatévesen mutatta be. Egyébként igencsak szívszorító érzés, hogy annak ellenére, hogy úgy érzed, mindent megtettél a családi és főleg gyerek idill megteremtéséért, jön egy ilyen szőke taknyos és fityiszt mutat az orrod alá. Úgyhogy Jónikánk azóta háziőrizetben van, a nagyok a fő felügyelői.

A legviccesebb, hogy Balázs velem szemben ülve éppen az értékesebb ingóságainkat (matrac, kanapé, székek stb.) kezdi árverezni, reméljük legalább a taxira való pénzt be fogjuk tudni szedni - Janka már készül arra, hogy most nem mi megyünk garázs-vásárba, hanem mi tartunk azt. Az angol porcelánjainkat Martinék kapják meg, a többit pedig a csereboltba fogjuk beadni. A lakónegyedünkben működik egy úgynevezett cserebolt, ahova beviszik a már nem használt, de még jó állapotú dolgokat, és az itt élők ingyen elvihetik: szereztünk már ilyen módon mi is játékokat, kanalakat, sőt még nekem ruhát is, a jobbnál jobb könyvekről nem is beszélve.
Martin felesége Julie, amikor megtudta, hogy Jankának egy rózsaszín fényképezőgépet hozott az angyal, horgolt neki egy - természetesen - rózsaszín táskát, úgyhogy leányunk igencsak kezd tini lenni. Az ő kisfiúk, Kismartin, autista, minden nap jön érte az iskolabusz és viszi az itteni autista iskolába - nem tudni miért, az autista gyerekek száma Kaliforniában a legmagasabb, ráadásul tíz év alatt megduplázódott a számuk. Ami nekem nagyon szimpatikus, hogy ez az autista iskola (de van nemcsak Waldorf, hanem Montessori iskola is, csak hogy a nekünk legismertebbeket említsem) csak délelőtt speciális, délután a többi gyerekkel együtt játszanak - ők nemcsak maguk között vannak, az egészségesek pedig megtanulják, hogy hogyan kell velük bánni, hogyan lehet velük kijönni. Otthon a Pethő Intézetnek van az óvodáskorúak számára vegyes csoportja, Janka egyik csoporttársa ott kezdte az óvodát, és megdöbbentő az az érzékenység, ahogyan Hunor a sérült emberekkel bánik és az a figyelem, ahogyan hozzájuk fordul.