Kaliforniai ősz

Több, mint két hete vagyunk már itt, és még csak most kezdjük megszokni az itteni erős és intenzív szagokat, illatokat. Eddig bárhol voltunk (Európán kívül most vagyunk először), nem éreztük, hogy más szaga lenne a helynek, itt meg egyszerűen szinte képtelenek voltunk megszokni azokat. Janka rendszeresen panaszkodott, ha benti térben voltunk, hogy ő mindjárt rosszul lesz. Én tegnap éreztem a lakásunkban először azt, hogy már nemcsak ezt a nagyon erős idegen-fura szagot, hanem a mi illatunkat is lehet érezni. Emlékszem, mikor a nővéremék érkeztek haza Indiából, iszonyú büdösek voltak, és ő is azt mondta, hogy igenis van közös 'európai szag', legyen az Románia vagy Németország.
Egyébként botanikus illatorgia is körülvesz bennünket: szüretelik a citromot, az avokádót, most érik be a kömény és az ánizs. A lakópark melletti bozótos tele van édesköménnyel és ánizzsal, Balázs meg az utcáról hozott citromot. A legfinomabb itt a narancslé, össze sem hasonlítható az otthonival.

Megtanultam elkészíteni az avokádót, nagyon finom - kicsit a padlizsánkrémre hajazó - szendvicskrémet lehet belőle készíteni, persze a gyerekeknek nem ízlik, ahogyan semmi itteni (főleg mexikói eledel) sem. A skacok legjobban a kenyérhiánytól szenvednek (a drágák mástól nem is nagyon kínlódhatnak), mert egyszerűen egy francia kenyérnek nevezett szörnyedvényen kívül, ami persze nekik büdös, nem lehet semmit kapni, csak még vacakabb előrecsomagolt kenyérszerűségeket. Szerencsére találtunk azért legalább egy olyan (természetesen mexikói) nagyobb üzletet, ahol igazi húst (nem előrecsomagolt, nem félig elkészített) is lehet kapni, sőt még petrezselymük és fokhagymájuk is van!
Sok mexikói él erre, mindenhol minden nemcsak angolul, hanem spanyolul is ki van írva, és persze a buszon is csak ők, meg mi utazunk, mindenki másnak van kocsija.

Az ősz csodás és jó hangulatú: napközben egy szál polóban és gatyában vagyunk, az egyetemisták az órák szünetében napoznak vagy szörföznek egyet (mindig megdöbbent, hogy így is lehet egyetemre járni: az egyik óra után kicsit pancsolsz a tengerben, aztán meg visszamész a következő elődadásra), este hétkor meg hirtelen besötétedik és olyan hűvös lesz, hogy kardigánt és zoknit kell húzni. Sőt kérem, fűtésünk is van, azaz két pici fali konvektor, de legnagyobb meglepetésemre mindent befűt - így legalább megvan az az érzésünk, hogy ősz van.
Amin ámulni szoktunk az az, hogy a gyönyörű napsütésben egyszercsak feléd kezd kúszni a tenger felől valami irgalmatlan hideg és nedves feketeség : a ködfelhő. Abban a pillanatban nedves minden és pulóvert kell húzni, de fél óra múlva elfújja a szél, és újra ragyog a nap. (Először azt hittem, hogy vihar, és a játszótéren egy egyedül játszó kislánynak szóltam, hogy haza kéne mennie, mert jön a vihar, mire bölcsen kinevetett és mondta, hogy de hát az csak köd, és van nála pulóver).
Janka ma rosszul esett le a játszótéren a mászókáról, megütötte a lábát, elalváskor nagyon fájlalta, úgyhogy lehet, hogy holnap orvosnál kell kezdenünk - bár igencsak szívesen kihagynám az itteni egészségügyi ellátás megismerését.
Az ősz legjobb híre: szereztünk még egy matracot, úgyhogy nem kell a nappaliban a kanapén aludnunk, hanem van saját hálószobánk - amiben az egy szál új, használtan vett matrac van. A gyerekek eddig azt a szobát arra használták, hogy rohangáltak benne és elbújtak a beépített szekrényben.

Balázs hősiesen próbálja megszokni, hogy az egyetem reggel nyolctól délután ötig van nyitva, és nem lehet csak úgy este tízkor bemenni valami fontos ötlet miatt - de szegénykém egy olyan stúdióban dolgozhat (meg gondolom álmodozhat) ami közvetlenül a tengerre néz (remélem nem zavarja a koncentrálásban a hullámok zaja).
Én újra a Háború és békét olvasom, teljesen szürreális ebben a környezetben - közben pedig igyekszem minél hamarabb meghorgolni a kísérleti konyhafüggönyünket (nagyon hiányzik a szövőkeret).