!Kicsit női! rovat

Beszélgetésekből már tudom, hogy az Egyesült Államok legdrágább és legnépszerűbb helye Kalifornia (mindenki, akivel beszélgettem azt mondta, hogy igyekszik az egyetem után itt találni állást és ebben az államban maradni), de akkor sem tudom megállni csodálkozás és értetlenkedés nélkül, hogy miért annyira - pozitív értelemben - mások az emberek. Miért nem lehet otthon is kedvesnek lenni, egymásra figyelni, biztonságot teremteni és nem a szomszédot csepülni. Nincs rá jobb szó: pozitív kommunikáció - és tényleges odafordulás a másik felé (és nem üres udvariasság ez, és nem külső maszk, hanem a szó legnemesebb értelmében: a másik megtisztelése). Tetszett a Tófalvy Tamás blogján (ő is most van kint 3 hónapra) a magyar, a francia és az amerikai vásárlási szituációk összehasonlítása és teljesen jogos a kérdés, hogy otthon mikor lesz természetes, hogy az eladó visszaköszön és esetleg még rád is mosolyog!? Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy mindez csak a gazdasági és anyagi jólét eredménye - ez gondolkodás is.
A város tereinek közlekedési megoldásai mind azt erősítik meg benned, hogy a társadalom nem egyedülálló, egészséges fiatal felnőttekből, hanem mindenféle adottságokkal rendelkező emberekből tevődik össze: nemcsak autósokból, biciklisekből és gyalogosokból, hanem mozgássérültekből, vakokból, babakocsisokból, idősekből, apró gyerekekből. És itt is ugyanaz a tapasztalat, mint Brno-ban volt: mindenki közlekedik, mert tud közlekedni. Egyetlen olyan busz sincs, amelyikre nem tudna egy kerekesszékes vagy babakocsis kényelmesen felszállni. A buszsofőrökön csak ámulni lehet, hogy milyen ügyesen és emberileg odafigyelve segítenek a rászorulókon. És én még egyszer sem álltam a buszon, sőt még hátra sem jutottam, mert rögtön az első helyeken ülők felpattannak. A másik: Balázsnak otthon mindig beszólnak mikor a lebegő szárnyú kordkabátjában biciklizik, ha a kalapja a fején van, akkor még ki is röhögik, itt pedig nem tud leállni a bicikliúton fényképezni, mert sorra lassítanak az autósok, hogy megkérdezzék, minden rendben van-e, vagy kell segítség. Egyszerűen nincs jelentősége a ruhájának.
Kisiskolásokat nem látni egyébként sem az utcán, sem a tömegközlekedésben, őket vagy autóval viszik a szüleik, vagy pedig a filmekből ismert jópofa sárga busszal jönnek-mennek az otthon és az iskola között.
Tegnap voltam - végre én is! - orvosnál, ma pedig a terhescukor vizsgálaton a laborban. Ehhez a minimális vizsgálathoz ragaszkodott az orvos, csak így ad majd februárban igazolást, hogy hazarepülhessek. (Kiderült, hogy azért figyelnek annyira oda a kismamákra, mert ha az orvos elvállal valakit és annak valami baja lesz, akkor szakmailag és anyagilag is ő felel érte). Persze én úgy izgultam, mint egy hajadon, vagy mint aki az első gyeremekét várja, de az orvos minden reményemet felülmúlóan elfogadta az összes rigolyámat - és látszott rajta, hogy az a célja, hogy együttműködjünk, nincs autoritás, hanem partneri viszony.

Váróterem. igen, váróterem!

A labor kimondottan üdítő volt, otthon a klinikán egy agyonterhelt, túlhajszolt laboráns veszi le az embertől a vért, itatja meg cukrot, végzi el a papírmunkát és mindezt egy kulipintyó-szerű épületben (és én mindig azt a hangulatát fogtam ki szegénynek, hogy morcosan vagy az előttem lévő anyukát csepülte, hogy dagadt, vagy hogy roma, vagy bármi, vagy pedig az én dokimat szapulta, hogy nem töltötte ki rendesen a papírjaimat - aztán mindig megjegyezte, hogy legalább velem lehet kicsit beszélgetni). Itt bársonyszőnyeg és csinos linóleum (nem pvc!), kényelmes fotel (az orvosi rendelőt inkább nem is ecsetelem), 3 laboráns ugrál körül és nem neked kell vinni a citromot, hogy le tudd gyűrni a cukros vizet, hanem gusztusos kis flakonban már citrommal ízesítetten teszik eléd, miközben csacsognak hozzád és arról beszélgetnek veled, hogy mit is kéne főzni másnap.
Holnap kezdődik itt a kétnapos Hálaadási Ünnepség, ennek köszönhetően lakóhelyünk a megszokotthoz képest teljesen más hangulatot öltött: rengetegen elutaztak, de nagyon sok szülő, azaz nagymama-nagypapa érkezett és olyan nyugalom uralkodik, hogy már nem is faluban, hanem inkább tanyán érzi magát az ember. És olyan furcsa, hogy tényleg ünnepi hangulat van a levegőben, kimondottan tapintható, pedig minket nem érint és mégis elemi erővel érezni. Tegnap még nagy volt a sürgés-forgás, ma pedig (gondolom mindenki megtalálta a kedvenc pulyka-receptjét) minden álmosító-üdítő lassúsággá csendesült. És piszokul mulatok azon, hogy az ünnep alatt az egyetem is zárva tart.