New Noise konferencia, november 5.

A már ismertetett New Noise fesztivál zenei programjait egészítette ki a szombati napon egy konferencia, melyre a "zeneipar legjobb elméit" hívták össze. "Artists, managers, industry workers, tech pioneers, start ups and YOU. No monologues. No BS." mondta a programajánló, és mint ahogy a fesztivál egésze is maximum a gitártorzítók használatában kötődött az "új zaj"-hoz, úgy ez a kedvcsináló is sántított: kiváló monológokat hallottunk (a "BS" nem tudom mi lehet, de biztos hogy az is sok volt) pódiumbeszélgetések keretében, a moderátor pedig időnként kiszólt a nézőknek, hogy van-e kérdésük. Szóval maradhatunk abban: hagyományos konferencia volt, ráadásul azzal az idegesítő hagyománnyal, hogy két párhuzamos szekcióban zajlottak az események, így hagyva sokakban azt az érzést, hogy a másik helyszín biztos jobb. Mindezek ellenére gondolatébresztőnek alkalmas eseményben részesültem, ezek csíráit az alábbiakban foglalnám össze.

1. panelbeszélgetés: marketing & distribution (in the facebook era) (hangfelvétel: mp3)
Melyen a résztvevők zöme kiadók, zenész-közvetítők feje volt, és megállapodtak abban, hogy a hagyományos bemutatkozó anyagok ("press kit"-ek) ideje már lejárt, minden feltörekvő zenei előadót annak fészbúkos, myspace-es, twitter-es aktivitása, google-találatainak száma alapján mérlegelnek. A beszélgetők testületileg egyetértettek abban, hogy aki a fészbúkon ki tud építeni magának egy masszív rajongói tábort, és netán még a zenéje is jó, annak nyert ügye van. Különösen ajánlották a bandpage, más néven rootmusic nevű fb-alkalmazásokat.
Meg kell jegyeznem, hogy a konferencia természetesen nem a kísérleti és rétegzenékről szól, hanem a pop/alternatív műfajokról, így természetesen a fenti következtetések sem mindig érvényesek, sőt, gyakran disszonáns egy underground alkotó web2-es aktivitása.

Panel-panelbeszélgetés. háttérben a rendezvényt támogató Cox communications logója

Ezt követően átmentem a másik terembe, ahol a
2. panelbeszélgetés: live music & touring (hangfelvétel: mp3)
volt a téma. Klubok vezetői-menedzserei voltak jelen, és arról tanakodtak, hogy ki mi alapján szelektálja a fellépésre, rendezvényre bejelentkező együtteseket. Számomra a legszimpatikusabb a már bemutatott Muddy Waters kávézó vezetője, Bill Lewis véleménye volt, aki szerint mindenkinek kell adni egy lehetőséget, mert a referenciái alapján úgysem lehet ítéletet alkotni az előadásáról. Kiemelte azokat az együtteseket, akiknek 0 előzményük van, vagyis ezen a helyen játszanak először, ráadásul nincs saját gitárerősítőjük stb. A többi szervező megszólalása is érdekes volt, az egyik kérdezőre reagálva egységesen eltemették a metálzenekarokat (a zajzenekarokkal vajon mit csináltak volna?), és ebből is látszott hogy elvétettem a házszámot.

3. panelbeszélgetés: How we discover music (in 2012 & beyond) (hangfelvétel: mp3)
A leginkább érdemi és értelmes témakör lehetett volna ha nem épp ebédidő előtt számlálják vissza a résztvevők a hátralévő időt. Különösen Tom Hajdu konstruktív közreműködését emelném ki, aki a moderátornál is jobban szinten tartotta a diskurzust (vagyis a monológokat). Szóba került a zenei befogadás interaktív átalakulása, a muzak (alkalmazott háttérzene) és a jelenlegi, a felhasználói igényt kiszolgáló, azokhoz igazodó netrádiók közötti kapcsolatok. Ezek a szolgáltatások azt a veszélyt hordozzák, hogy a hallgató saját érdeklődési területébe záródik (hiszen bármely szűk irányzaton belül végtelen zenei felvételt talál magának), szemlélete így épphogy beszűkül és nem tágul, amit a rádióhallgatástól amúgy elvárhatnánk.

Az ebédszünetben belekeveredtem a State street-en zajló Occupy Santa Barbara tüntetésbe:

Occupy Santa Barbara tüntetés

ami egyre inkább és aggasztóan idegenellenes mozgalomnak tűnik. Néhány transzparens-szöveget azért feljegyeztem: "Save the american dream", "Arabian spring - American fall", "US please", valamint gyakran előkerült az Obama elnököt Hitler-bajusszal ábrázoló poszter is. Szóval láthatóan továbbléptek a bankok és az 1% ostorozásán...

Ezt követően visszatértem a burzsoá Kanári hotel alagsorába, hogy a zeneipar legnagyobbjainak további előadásait hallgassam. Chris Wiltsee, a Rootmusic (a fb-re írt Bandpage zenei alkalmazás) ötletgazdája mondta el történetét. Virginiából származik, ahol egyszercsak ráeszmélt arra, hogy a Facebook látogatottsága ellenére nem nyitott a zenészek felé. Ezért úgy határozott, hogy San Francisco-ba megy, ahol "még az utcán is innovatív együttműködéseket keresnek a szakemberek", és hamar talált is programozókat a tervéhez. A Bandpage elindult és bombasiker lett:) - jelenleg tényleg sokan is használják saját együttesük propagálására (ez az az alkalmazás, ami egy-egy együttesre kattintva előjön egy zenei lejátszóval, ahol meg lehet hallgatni a munkáikat). Aztán egyszercsak elérkezett a konferencia legváratlanabb fejezete, az előadó felszólította a közönséget, hogy mindenki a szomszédjával együtt találjon ki újabb ötleteket a Bandpage-hez. Mivel nem használom az alkalmazást, ezért kicsit kimentem dolgozni, majd visszatérve megláttam, hogyan készül egy kiválasztott együttes saját Bandpage oldala. A konferencia ezzel véget is ért.

Összegezve, nem titkolom szkepticizmusomat a zeneipar nagyjainak aktuális véleményei iránt, mindamellett érdekes volt része lenni egy kicsit ennek a világnak, ahol több száz otthongyakorló gitáros versenyez fellépésekért és session-közreműködésekért, névjegykártyákat és bandpage-linkeket nyújtva át koncertszervezőknek. Gyanúm ugyanis tovább erősödik: a "nagyok" bármelyike is ezekről a helyekről, a tülekedésekből indult? nem inkább azokat a helyeket kéne keresni, ahol még (és nem már) kevesen vannak? Főleg ez utóbbi nehéz feladat, egyrészt a "helyek" is fogynak, másrészt csábító a már kihalt a még fel nem fedezettel szemben.