Halloween

A gyerekeink kezdenek beilleszkedni! A Martin nevű apukával eddig kétszer beszélgettünk a játszótéren és tegnap délután utánunk szaladt, hogy vannak-e jelmezei a gyerekeknek, mert eszébe jutott, hogy mi nem idevalósiak vagyunk és hogy csak beöltözve lehet ám bekopogtatni cukorért. Legnagyobb meglepetésemre gyerekeink azonnal igent mondtak, hogy igen, ők is be akarnak öltözni. Janka csontváz lett, Jakab ördög, Jónás pedig stílszerűen kalóz. Alig kaptunk be pár falatot a vacsorából, már kopogtattak a mi ajtónkon: tündérek, boszorkányok és természetesen szellemek. Balázs ment a skacokkal, én pedig itthon fogadtam a siserehadat. Egy óra alatt a gyerekek egy hatalmas szatyor válogatott édességet szereztek (titkon bevallom, hogy esténként rendszeresen mi is fosztogatjuk a tartalmát) és teljesen feldobva jöttek haza. Janka este a lefekvéskor könnyes szemmel azt kérte, hogy ezentúl ha máskor nem is, de legalább ilyenkor mindig jöjjünk ide. Az összes gyerek nagyon jól érezte magát, aranyosak és kedvesen szemtelenek voltak - a felnőttek előtt pedig le a kalappal. Egyébként ez a partizás a felnőtteknek is összekovácsoló élmény, mi két komoly vacsorameghívást kaptunk hálaadásra. A látásból ismerősekkel is kicsit szóba elegyedett az ember és mindig megrökönyödést váltottam ki, mikor arra a kérdésre, hogy mi hogyan tartjuk a halottak napját, azt feleltem, hogy gyertyát gyújtunk a temetőben, imádkozunk és énekelünk, tehát egy meghitt, csendes ünnepet tartunk (azért mi ezt a változatot is megtartottuk).

"Trick-or-treaters"-szé alakult fiaink

Halloween alkalmából a homlokzatok is átalakulnak kissé. A képen kedvencünk látható

Totentanz figyelmébe

A felirat jelzi, hogy várják a kopogtatókat

Találtam valahol egy trikolor-libás poharat, így lett egy jelképes hazai ünnepünk is

A pékségem vevőköre lassan alakul: Martinéknak vittünk kenyeret és perecet, aminek nagyon örültek. Egyébként ma egy igazi otthoni-féle Erszébet-kenyérrel rukkoltam elő.
És jelentem: ma délutánra felkerült a horgolt függöny is a konyhaablakra! Szóval kezdek igazi falusi menyecske lenni.
Balázs szerintem kicsit szeretethiányos lehet, mert ma elment az orvoshoz (tényleg nagyon fáj a háta a cipekedéstől - mindent csak hatalmas kiszerelésben lehet kapni), és mikor megjött, látszott, hogy érzelmileg mennyire feltöltődött attól a kedvességtől és gondosságtól, amit ott kapott. Azt hiszem lassan én is elmegyek egy ultrahangra.