Ma ha nem is több, de legalább két alkalommal alaposan átrendeződtek bennem a dolgok. Két pánfordulat jelenthetne visszatérést is az eredeti irányba, de ezek egymásra merőleges dimenziókat érintettek egyelőre, így visszatérülésnek esélye sincs. Kezdem azzal, hogy miután reggel feltakarítottam az immár hiperaktív kovászkolóniát a szekrény tetejéről (sikerrel átálltunk rá élesztő helyett, láthatóan már erősebb a tenyészet mint a bolti por) és leültem megnézni az éjszaka (vagyis otthon előző nap nappal) érkezett leveleket, Stenczer Sári körleveléből újra szembesültem a pétervári Voina ("harc") akcionista művészcsoport létével (weblapjuk most nem megy de amúgy itt lenne). A csoport - egy házaspár, 2 és fél éves kisfiuk és egy hozzám hasonló korú srác - ismert lehet a felemelkedő hídra festett, KGB-irodára néző falloszról vagy a palotaforradalom nevű akciójukról (videó alább), melyben a kisfiú a rendőrkocsi alá gurítja a labdáját, majd "hirtelen" megjelenik egy csapat markos legény, hátára fordítják az autót és elszelelnek... Jövőre pedig a berlini biennálé társkurátorai lesznek, mondván:
We do not expect that the Voina group will be practicing an ordinary curatorship. Maybe they will knock at the doors of artists' studios, but not to check the art works, but to remind us about the ethos of the artist. They are among the last few believers who practice an art that is a direct political job.
A magamfajta technokrata embernek se kell ennél több, hogy átrendeződjenek a dolgok: miért is csináljuk alkotásainkat, mit-minek és kinek is kutatunk tulajdonképpen, a hatalomnak, a konzumvilágnak, akik ellen amúgy mindennapi szinten fellépünk, vagy azoknak, akik velünk vannak a tüntetéseken, de voltaképpen maguk is ennek a világnak az építésén dolgoznak? És továbblépve, biztos hogy a művészet csak az oppozíció oldalán tiltakozhat? nem lehet, hogy a hippi-virágok jobban elérnék céljukat azon a bizonyos felborított rendőrautón? és ráadásul, a művészet lehessen és legyen is politikus annak tág értelmében, de a művész miért?
Voina: Помог ребенку - помог стране (Palotaforradalom)
Ezek után elmentem a Magnólia center melletti hobbiboltba szervómotorért egy olyan munkához, ami lehet hogy nem is valósul meg (a Storke torony harangjait szerettem volna programozni, de felügyelőjük végülis nem engedélyezte tegnap), és útközben durrdefektes biciklimet tolva tovább visszhangzottak bennem Voina párhuzamai: hiszen mi nem vittük el a tüntetésekre a skacokat, mondván hogy legyen az ő szabad választásuk majd ha mellénk állnak, ugyanakkor viszont minden performansz hangi-képi hátterében ott ugrálnak, a tőlük elcsent félórákban születnek tényleges munkáink, a köztes időben pedig épp a túlburjánzó kovászhoz hasonlóan érnek tovább:) tehát éppúgy részei alkotásainknak, nyilván ezért persze a gyámügy még nem akarja elvenni őket tőlünk mint orosz kollégáinknál... A művészet, ha szabad egy könnyelmű definíciót megkockáztatnom ezek után, talán akkor kezdődik, amikor az élet kirekeszthetetlenül beront hozzánk és mi időnként mégis túlüvöltjük.
Na ez volt az egyik. Majd délután résztvettem Scott Snibbe médiaművész, interaktív alkalmazás-producer (most már ilyen szakma is van) előadásán (weboldala itt). Munkái körülbelül akkor sarjadtak, ahol a '90-es évek elején az interaktív multimédia robbant: hálózati-kooperatív rajzprogram, vizuális bemenetre reagáló vetítés stb. Snibbe nem kutató, viszont megkockáztatom több annál: megalapozott programozói-művészi tapasztalattal rendelkező kreatív vállalkozó, a jelenlegi interaktív "app" (iphone-ra és ipad-ra írt kis alkalmazások) hullám igazi kaliforniai hullámlovasa, aki a filmipar mintájára szüreteli ennek az új kreatív ágazatnak gyümölcseit. Ne értsd szkepticizmusnak ezt részemről, látszik ahogy szép lassan az alkalmazott művészeti világ ekörül forog, de nem tudom félretenni reggeli elmékeimet sem: miért, minek, kinek... ha más nem, hát a szórakoztatás kedvéért, nemde?
Pl. reptéri utasoknak:
Transit (2010), Los Angeles reptere
és múzeumoknak:Deep Walls (2002)
E két fenti munkáját nagyon érdekesnek tartom: a Deep Walls az előtte elhaladók kontúrjait őrzi meg és adja vissza késleltetve, végtelenítve, így csak az ismeri fel benne magát aki résztvett benne; a Transit fiktív történeteket ábrázol hasonlóképp, melyek mindannyiunkról szólnak, ahogy a reptéren kevergünk, emiatt akár szórakoztatók is.
Újabb vállalkozásai közül a Björk-kel együtt készített Biophilia egy app suite (nem tudom hogy lehetne magyarítani, "alk.csomag" vagy "al.csomag" talán?..), melyben a már megszokott karaoke stílusú játékoknál sokkal elmélyültebb élményt kapunk: természetesen Björk nemcsak extra segédletet akart zenéjéhez, hanem részévé akarta azt tenni, így pl. a vírusokról írt darabban az élő sejt a végsőkig küzd, és a dal csak akkor szakad meg, amikor elveszítjük a játékot..
Ehhez kapcsolódóan két videót linkelek, egyrészt a hivatalos bemutatót a youtube-ról:
Valamint egy rövid részletet az előadásból akkor, amikor Snibe bemutatja az egyik dalhoz készült alkalmazást.
Volt egy érdekes kiszólása. Már nem látja különösebb értelmét a tudományos publikációknak, hiszen tapasztalata szerint a fejlesztések középpontja már a cégekben (különösen persze az Apple mint a sziliciumvölgy Mekkája) tornyosul. Egyfelől igazat kell adnom neki (tényleg döbbenetes lemaradás van a konferenciákon bemutatott újítások és pl. a Google egy-egy "kisebb" fejlesztése között: mennyi cikket olvastunk beszédszintézisről, és mennyit a Google fordító sokkal hatékonyabb beszédszintéziséről? utóbbi talán üzleti titok), másfelől viszont igenis fontos, hogy legyen szóbeli, kereskedelmi érdekektől távolabb elhelyezkedő megnyilatkozás, vita, információcsere mindezekről, még akkor is, ha fáziskésésben, de megalapozottan, és főleg abban a reményben, hogy szükség van rá, mint ahogy szükség van az egyetemen végzett hallgatókra is ezekben a cégekben (ez nyíltan el is hangzott az MAT hallgatói felé: "gyertek hozzánk, tudjuk hogy jó programozók vagytok!"). Arról nem is beszélve, hogy a Snibe által használt interakció-fogalom a publikációkat tekintve ca. 10 éve túlhaladott, és ezt azért érdemes lenne felülbírálnia.
Másik érdekes jelenség a szórakoztatóipar átalakulása az interaktív műfajra. A szereplők tán ugyanazok, a cégek működése ugyanolyan, a projektek egyelőre kisebbek (a szerintem nagy projektnek minősülő Björk-Snibe együttműködés 1.4 millió dollár volt, ez egy film költségvetéséhez képest "olcsóbb"). Kérdés, hogy a közönség zöme mire lesz vevő? feltételezhetjük, hogy a társadalom többsége passzív befogadásra vágyik (plazmatévé, otthoni 3d), az interaktív extra pedig megmarad a gyűjtőknek, vagy talán mégse?
Hazafelé a bicikliút leggyorsabb szakaszán, immár friss hátsókerékkel tekerek, és alig bírok leelőzni egy gördeszkáján a zenelejátszóval bíbelődő és mellesleg piszkosul gyorsan száguldó leányt. Erősen érzem most, hogy van még mit behoznom a lemaradásból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése